Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lelkes, fiatal, nagyokat álmodó Nő, aki egyet gondolt, és elkezdte volna kibontakoztatni a tehetségét, kamatoztatni mindazt, amit az elmúlt tizenévben megtanult. Igen, volna, mert történt valami, ami annyira felhúzott, hogy akkor döntöttem el, erre teszem fel a szakmai munkásságomat, hogy az erre nyitott vállalkozásokat segítem abban, hogy az ember, aki ott dolgozik, valóban erőforrásá válhasson a szervezetben.
Történt ugyanis, hogy pont egy személyzeti tanácsadással foglalkozó cég munkatársa lettem, mondanom sem kell, nem sokáig. Itt jött el egy fordulópont: kiváló csapat jött össze országos szinten, megkaptuk a képzést, ahol természetesen megmondták a tutit, csak közben épp azt felejtették el, hogy ez a csapat lenne az erőforrása mindannak, amit kitűztünk. Ha vannak emberi szervezetek, akkor ez mondhatni “embertelen” volt. Úgy morálisan. Csepp voltunk a tengerben. Menet közben figyelmen kívül hagyták azt, hogy ha személyzeti tanácsadóként dolgozik ez a csapat, akkor lehet, hogy emberként kéne velük bánni?! Na ez elmaradt…
Rengeteget tanultam, olvastam, tapasztaltam, újból egyetemre jártam azért, hogy jobb legyek, hogy rendelkezzem azzal a tudással, ami ma már összeállt egy különös világlátású egyveleggé. És nincs vége. Ebben a szakmában sem lehet megállni, folyamatos fejlődés a kulcsa minden sikernek.
Ahogy az egyik példaképem mondta: “Ha megállsz egy szinten és nem fejlődsz tovább, 2 éven belül történelem leszel a saját szakmádban”. Köszönöm Judit, ezúton is 😉
S.E.
