A kocka el van vetve

A kedvenc latin mondásom. Súlya van, értelmet ad, üzen.

Ma az én lányom is kockás ingben ment iskolába, kifejezvén ezzel támogatásunkat a pedagógus társadalom felé, hiszen jómagam is ezen a pályán kezdtem meg a tanulmányaimat. De már akkor éreztem, hogy nem vagyok oda való. Mást szeretek tanítani és másképp.

Úgy érzem, szerencsés helyzetben vagyunk, mert a “mi” osztályfőnökünk olyan Pedagógus, akinek az osztályába én is szívesen járnék. Ahová örömmel megy be reggelente az egész osztály. És délután alig akar eljönni, jól érzi magát, nevet, BOLDOG, hogy ott lehet.

A kocka el van vetve Kép: H&M

A mai napig emlékszem az alsós Tanítóimra. Az elsős osztályfőnököm is követ a facebookon. Pedig azóta, amióta elsős voltam, lefolyt már egy kevés víz a Tiszán… De mindig van hozzám egy jó szava, kedves hozzászólása. Mindenkinek kell legyen az életében egy olyan pedagógus, akit viszünk magunkkal.

Akkor régen valóban a gyerek volt a lényeg, értékeket kaptunk, normákat, amelyek ma is a fülünkbe csengenek. Ma meg: PÖCS, KLIK, meg a jó ég tudja mi… Papírmunka, gyomorideg, feszített tempó. Ebben elvész a gyerek. Ha nem figyelünk oda.

S hogy viszem-e február 29-én iskolába? Meglátjuk.

Annyi gondolat van bennem, mondjam-ne mondjam… Egy biztos, nincs könnyű dolguk a pedagógusoknak. Nagyon sok kiváltságos munka van amögött, hogy mindezek ellenére a gyerek így érezze magát az iskolában.

Emberien, emberként, emberségre nevelve. Nekem ez számít.